Szezoniális kedvencek

Szezoniális kedvencek | Nyár ’18

Ahojj!!

Eltűntem, tudom. Nyomtalanul, de mégse. Tulajdonképpen egy kérdésnyire voltam csak. Volt egy hosszú nyaram, egy nehéz időszakom, egy problémás laptopom, de itt vagyok, és valahogy bepótolom ezt az időszakot, amit én nélkületek, ti pedig nélkülem töltöttetek. Egy egész listányi bejegyzés sorakozik itt a füzetecskémben, amiket lassan, de biztosan el is hozok nektek.

A mai téma egy kicsit idejemúlt, de ami késik, nem múlik, nemde? Nem lesz valami hosszú a lista, mert a negatív gondolatok jobban eluralták az életem, minta hála, úgyhogy szép emlékek, szép tárgyak kevés gyűlt össze nekem ezen a nyáron. Azt viszont biztosra tudom nektek állítani, hogy ami mégis összejött, az a legszebb emlékek, a kedvenek között nyerték el méltó helyüket.

Például a szülinapom. Életem egyik legszebb hétvégéje volt. Megkezdve a kollegáimmal, folytatva a barátnőimmel, a családommal, de főleg Zolikával, mindenkivel eszméletelenül szépen ünnepeltem a 25. életévemet. Mindenki tudta, hogy mivel lepjen meg, egy régi barátnőm még egy szelet sajttortát is hozott nekem abban a pizzázóban, ahol voltunk és ahol ő dolgozik. Zolika pedig a meglepetések meglepetését okozta azzal a két nappal, amit tervezett számunkra Kolozsváron. Sosem fogom elfelejteni. Bárcsak ismét átélhetném…

IMG_3690

Aztán ott volt a nyaralás is. Keresztülvágtuk Romániát, hogy elmenjünk egyet csobbanni a bolgár tengerparton. Ez a vakáció alatt ismét sok olyan dolog történt, amit először tettem meg, emiatt pedig felkerült a kedvenc nyaralásaim listájára. Igazából nem is vágytam nagyon, de eddig se tengerpartot nem láttam, se Bulgáriát, se Segesvárt, se Transzalpinát, úgyhogy egészen jól telt ez a pár nap messze a hétköznapi stressztől.

IMG_E4910

Ha már Segesvár, el kell árulnom róla, hogy bakancslistás város. Mindig el szerettem volna jutni ide, most pedig össze is jött. Kár, hogy csak néhány órára, de legalább láttam belőle egy csipetnyit, és esküszöm, mintha nem is az országunk része lenne! Nagyon megtetszett, egyik kedvenc városom lett, és biztosan vissza fogok egyszer térni ide.

IMG_E4677

Hogy ne felejtsem ki a sorból az utóbbi idők agyonhasznált applikációkat, kiemelném az egyik kedvenc könyvemet Wattpadról: The Bad Boy’s Girl. Igazából a tipikus jó lány beleszeret a rossz fiúba alaptörténetre épül, de annyira szépen meg van írva, s a három könyv alatt (mert három részes a történet) annyit fejlődnek a karakterek, hogy az valami hihetetlen. Nagyon szép történet, szerethető szereplőkket. Nem hiába van összesen több millió rajongója a sztorinak. Nagyon ajánlom azoknak, akik szeretik a YA műfajt. A linkjét a neve rejti.

Most per pillanat ennyi jutott eszembe. Azt hiszem, ez a nyár inkább az élményekre ment rá, hiszen olvasni is alig olvastam, sorozatokat se nagyon néztem… Minden hobbimat elhanyagoltam, mégsem mondhatom azt, hogy nem volt eseménydús az elmúlt pár hónap. De keresem az utam vissza önmagam fele, mert hiába a sok jó élmény, úgy érzem, valami nincs rendben, s nem nyugszom meg addig, amíg egybe nem kerül a puzzle.

Előző bejegyzés: https://crissymrn.wordpress.com/2018/08/04/nem-olvasos-kihivasok-kormos-kihivas-18-nyaralas/

Szezoniális kedvencek: https://crissymrn.wordpress.com/category/hobbi-kreativ/szezonialis-kedvencek/

Képek forrása: Zolika, saját

Képszerkesztő: VSCO, BeFunky

Elérhetőségeim: https://crissymrn.wordpress.com/elerhetosegeim/

Nagyon szép őszt kívánok mindenkinek! 🙂

Little Things

Advertisements

One thought on “Szezoniális kedvencek | Nyár ’18

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s